Ez egy igazán lényeges, ha nem a leglényegesebb kérdés velem kapcsolatban. Ugyanis én sosem terveztem a külföldet, mindig is úgy képzeltem el, hogy Győr, később pedig Budapest és annak határa az én komfort zónám határa is egyben.
Körülbelül 16-17 éves lettem, mikor az egyik ismerősünk lánya épp Ausztráliában töltött egy évet és Anyáék megkérdezték, én nem szeretnék e hasonlót, emlékszem, hogy feldúltan és bosszúsan elviharzottam a szobából, rájuk csapva az ajtót.
Hát ilyen volt a hozzáállásom a külföldön éléshez akkor.
Aztán pár évvel később Zsuzsi elment Brazíliába, mi pedig sorra kaptuk a cserediákokat cserébe, Amerikából, Argentínából és Brazíliából is. Bár még ez sem mozgatott meg igazán, de az argentin cserediáknak köszönhetően (bár először én is portugálul akartam tanulni), elkezdtem spanyolozni. Néhány alapdolgot megtanított, de aztán rájöttem, hogy túlságosan az argentin spanyol felé terelődik a dolog, így végül egyedül folytattam tovább. A Kreatív Spanyol című könyv volt segítségemre, amivel az alapokat nagyon hamar elsajátítottam és amikor rátaláltam az első spanyol tanáromra, ő boldogan nyugtázta, hogy önszorgalomból nagyon sok mindent megtanultam már.
Pontosan ez alatt az idő alatt, amíg Zsuzsi kint volt, megismertem az akkori barátomat, aki épp Szlovéniába készült Erasmusra és őt többször is meglátogattam. Talán ott erősödött fel bennem is a vágy, hogy ki akarom próbálni külföldet. Így a következő félévben az 1. adandó lehetőséget meg is ragadtam, és jelentkeztem Erasmusra. Sajnos nem sikerült, mert olyan nagy volt a túljelentkezés, a spanyolom nagyon alap szinten volt (spanyol területre akartam menni mindenképp) és a kitűnő bizonyítványtól is messze álltam (persze rossz tanuló nem voltam, mert az Erasmus tudott motiválni annyira, hogy egy átlagos 4,2-4,5 szinten teljesítsek minden félévben).
Ezután még próbálkoztam minden félévben, összesen 3-szor, sikertelenül, persze. Éppen az utolsó(nak vélt) félévem kezdődött el, amikor is kaptam a dékáni hivatalból egy telefonhívást, hogy következő félévtől mehetnék Erasmusra, Görögországba. Ennek nagyon megörültem, bár Görögországot azóta se szívlelem, mégis úgy terveztem, elmegyek. Időközben kiderült, hogy valószínűleg egy félévet csúszni is fogok a tanulmányaimmal, mert egy kötelezően választható (B-s) tantárgyat elfelejtettem felvenni. ekkor már szinte 100 %-ossá vált az Erasmusom.
Miközben a szakdogámon dolgoztam délutánonként, napról napra az járt a fejemben, hogy miért nem kaphatom meg Spanyolországot?
Eddig minden évben Sevilla-t pályáztam meg, mert ott volt BSC-s turizmus képzés, de mivel az egy privát egyetem, akkor épp nem fogadtak több Erasmusost. Így a következő adandó alkalommal felkerestem a dékánhelyettest, felvázoltam neki a helyzetet; most már egész jól kommunikálok spanyolul, a szakdolgozatomat az El Camino-ról írom, nincs szükségem tantárgy elfogadtatásra, ergo teljesen mindegy, milyen szakra fogok járni, de nekem szükségem van Santiago de Compostela-ra. És láss csodát; megkaptam! El sem akartam hinni, álmodni se mertem erről.
Bár tudtam, hogy jóval többe fog ez nekem kerülni, mintha Görögországba mennék, nem számított. Inkább elvállaltam plusz diák munkát, hogy hozzárakhassak a sulitól kapott ösztöndíjamhoz. És 2011 február elején elindultam első önálló külföldi utamra, Santiago de Compostela-ba. Mallorca-i átszállással, és akkor még nem is sejtettem, hogy másfél év múlva épp ott fogok dolgozni majd.
2011, Santiago de Compostela, Szent Jakab Katedrális
