2012. augusztus 17., péntek

első

Úgy döntöttem - mivel úgyis annyit vagyok távol otthonról - fogok írni egy utazós blogot is.

Sajnos a Life is beautiful around the World már foglalt volt, ezért hozzáraktam toldásként, hogy velem, mert végül is, szerintem az.

Visszamenőleg már sok mindent nem hiszem, hogy tudnék írni, szóval mostantól fogom kezdeni.
Már lassan egy hete itt vagyok Mallorcán. Először nagy naivan azt gondoltam, hogy majd Palma-n fogok lakni, mert a cég székhelye ott van, de sajnos én Palma Nova-ra kerültem, ami a sziget legturisztikaibb térsége, ráadásul nagyon kicsi hely. Sokkal kisebb, mint Puerto del Carmen volt, és sokkal csúnyább.
Nekem egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet.
Persze nem mérvadó, amit én mondok, mert sok helyen nem jártam még életemben, de azt hiszem, Spanyolországot, azért elég jól ismerem már. És azt kell mondjam, ez a keleti part nekem nem tetszik összevetve az óceánnal és nyugattal meg északkal.
Lehet, hogy szebb épületek vannak, lehet hogy a kultúra szempontjából jelentősebb, de én beleszerettem az óceánba, és - talán mert rák vagyok - nekem a víz a legfontosabb.

De azért persze nem akarom elsőre elítélni a helyet, mert biztos idővel megtalálom benne a szépséget. (Csak a tudat keserít el, hogy Lanzaroteba szerelmes voltam az 1. perctől kezdve, ahogy megérkeztem. Bár az is lehet, hogy most pont emiatt nem tudom megszeretni Mallorcát?)

Szóval Palma Nova térségében lakom most egészen október végéig, amikor is bezár a hotel közel fél évre, mivel itt nincsen semmi látnivaló csak a tenger és a szórakozóhelyek, ezért turisták sincsenek október végétől.
A szomszédos kisváros Magaluf, ami ugyanez pepitában, csak sokkal inkább kiélezve az éjszakai életre. Elvileg van is ott 1 olyan szórakozóhely, ahova azt hiszem soha életemben nem mennék el és nem is fogok. Tipikusan az a hely, ami megölne engem, érzem, hogy a lelkemet ölné ki, és feleslegesnek is érzem időt meg energiát pazarolni rá, pontosan ezért.

Egyelőre csak igyekszem elegendő időt foglalkozni magammal, napozni és úszni, aztán majd meglátjuk mi lesz, valahogy csak lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése