2012. augusztus 18., szombat

szabadnap

Úgy terveztem, hogy ma megkezdem a szigeten az utazgatásokat, de sajnos nem sikerült időben felkelnem, pedig nem is lett volna olyan rossz ez a mai nap az utazásra.
Már reggel, mikor felébredtem, láttam, hogy jobb, elviselhetőbb idő lesz ma. Kicsit felhős idő volt, meg fülledt meleg, de legalább nem tűzött a nap. De addig húztam a dolgokat, míg nem lett belőle kirándulás.

Helyette kiültem a partra, egy szimpatikus pálmafa alá meginni egy kávét és spanyolozni (mert úgy döntöttem, ha hazamegyek, tényleg nekivágok a felsőfoknak).

Mondjuk nyugtom sokáig nem lehetett, mert Jenni megtalált így is, aztán közelebb mentünk a vízhez, közben meg kezdett a nap is visszatérni.

Bár annyira nem tetszik ez a part, de olyan erős tengerillat van a levegőben, hogy ezért megbocsátom a kissé csúnyaságát.

Éppen azon gondolkoztam, hogy az idei évből eddig 5 hónapot már a vízparton töltöttem, ami nem is olyan rossz teljesítmény, főleg hogy a nagy részét az Atlanti óceánnál sikerült.

Egyelőre nem zavar, hogy az első szabadnapomat így hagytam elszaladni, mert lesz még sok, csak azt nem szabad csinálnom, mint Lanzaroten, hogy mindent a végére hagyok.
Bár még közel sincs vége a mai napnak, este talán elmegyek és longboardal felfedezek több helyet, este meg megiszunk valamit a parton.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése